top of page

Bartoš Vági Orsolya – gordonkaművész

​ 

Prágában élő magyar gordonkaművész vagyok, hivatásom a zenélés és a tanítás. Közel áll hozzám a klasszikus és a népzenei hagyományok világa, ugyanakkor sok jazzt és populáris zenét is hallgatok. Ezekből a hatásokból merítve keresek új utakat a zene átélésére és átadására.

​

2006-ban az én kezdeményezésemre indult a Já Muzikant gyermekeknek szóló zenei oktató koncertsorozat, amelyet azóta is tevékenyen folytatunk Pavla Švestková énekesnővel.

​

Zenei utam a budapesti Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában kezdődött, az első Kodály-módszeren alapuló intézményben. Ez az iskola rendkívül sokoldalú képzést nyújtott: az éneklés mellett kézműves foglalkozások, hangszeres órák, pszichodráma, zenemozgás és néptánc is része volt a mindennapjainknak.

​

Tanulmányaimat a Bartók Béla Konzervatóriumban, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (M.A.) folytattam Csurgay István professzor irányításával, tudásomat pedig olyan mestereknél fejlesztettem tovább, mint Valter Despalj, Varga István, Perényi Miklós, Onczay Zoltán és Mező László.

​

Életem fontos állomásai közé tartozik Hokkaidó (Japán), ahol 2006–2007 között éltem, valamint Göteborg (Svédország), ahol 2008-ban ösztöndíjasként egy tanévet tölthettem a kiváló csellista Harro Ruijsenaars – az Amszterdami Concertgebouw egykori szólócsellistája – irányításával.

​

2010-től tíz éven át a Pilseni Filharmonikus Zenekar szólócsellista-helyettese voltam. Hosszabb anyasági szabadság után jelenleg is a zenekar tagjaként dolgozom, emellett rendszeresen fellépek a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekarral és számos más prágai együttessel.

​

A zenekari munka mellett szívesen énekelek, saját zenét komponálok és átdolgozásokat készítek. Fellépek szóló- és kamarakoncerteken, nyitott vagyok sokszínű és kreatív zenei projektekre. Szívesen kalandozom a jazz és más műfajok világába, énekhangomat is bevonom az előadásokba, és looper pedál segítségével tágítom a zenei lehetőségeket.

​

Pályám kezdetén, előadói és tanári tevékenységem mellett édesapám, Vági Gyula orgonaépítő vállalkozásában is dolgoztam, ahol a Continuo orgonák nemzetközi értékesítésében vettem részt.

Magyar
bottom of page